Visszajelzések

"Kedves Ágnes!
A történetünk azzal kezdődött, hogy a kislányom aki 16 éves, Rád talált az interneten, és a pályaválasztással kapcsolatban kértünk grafológiai elemzést. Elküldtük a kézzel írt levelét és Te szóban elemezted, ahol én is jelen voltam. Már akkor kiderült, hogy a kislányomnál meglévő önbizalomhiány a szülői oldalról fakad. Ekkor elmeséltem, hogy a gyerekeimet 15 éve egyedül nevelem, édesapjuktól elváltam, és a kapcsolatot nem tartja a gyerekekkel. Ekkor említetted meg a családállítás lehetőségét, amiről nem igazán tudtam semmit. Pár héten belül sor került a családállításra augusztus elején. Először egy személyes megbeszélést tartottunk, ahol elmeséltem a történetünket, és másodszorra történt meg a csoda. Csütörtöki nap volt és szabadságon voltam. 3 hétig nem lehet mesélni a történtekről, a gyerekek és a párom tudták, hogy hol voltam, de pontosan nem, hogy mi is történt. Másnap, pénteken a víkendtelekről mentem haza, és láttam, hogy egy furcsa alak megy be előttem a lépcsőházba. Mire felértem a lakásba, ott állt az előszobában a gyerekekkel az apukájuk, akit már jó pár éve nem láttak. Be volt rúgva (sajnos), de olyan dolgokat mondott a gyerekeknek, amelyek előző nap az állításon elhangzottak. Bocsánatot kért tőlük, hogy nem vett részt a nevelésükben. Megdicsérte őket, hogy milyen szépek, okosak. Nekem megköszönte, hogy szépen nevelem őket. Kérte, hogy kérjek bocsánatot tőle, amit megtettem. Persze a gyerekek döbbenten néztek, hogy ezt meg hogy csináltam? Én meg csak vigyorogtam, mert nem hittem el! Azóta a fiamnak üzent karácsonykor a Facebookon. Mi történt a gyerekekkel? A fiam, aki egész évben allergiás 8 éve, és volt olyan év, hogy 10 hónapig szedett antihisztamint, a parlagfűszezont gyógyszerszedés nélkül, és panaszok nélkül megúszta, és azóta is tünetmentes. A kislányom, aki az iskolában hiába jó tanuló, nem igazán szeretett jelentkezni, szerepelni, most kiselőadásokat tart, versenyekre jelentkezik. Azóta már elmeséltem a gyerekeknek, hogy hogyan is történt a családállítás. Ahányszor beszélünk az édesapjukról, megnyugvással tudnak róla beszélni. Biztosan hiányzik nekik az egymás nélkül töltött idő, de tudják, hogy nem az ő hibájuk, és talán csak sajnálják az apukájukat, de nincs bennük rossz érzés. Nagyon örülök, hogy a gyerekeim is közelebb kerültek egymáshoz ezáltal.
Köszönöm Ágnesnek ezt a csodás lehetőséget!"
S. Edina, Miskolc